Az oldal hamarosan betöltődik. Kérlek várj...

 
EAZYBOT - ISMERTETŐ ÉS CÉG BEMUTATÁSA

A kriptográfiai kereskedés jövője

Túl sok ember számára nehéz a kripto kereskedés. Nehéz lehet megtanulni, zavaros lehet megérteni és kockázatokkal terhelt.
Az EazyBot ebből a küzdelemből született. 2021 tavaszán Mohamed Ali vezérigazgató és alapító szembesült ezekkel a valóságokkal. Miután megbotlott saját kihívásain és veszteségein, meglátta az automatizált kripto kereskedelemben rejlő lehetőségeket. Egy olyan megoldással ismerkedett meg, amely eleinte jól teljesített. De ahogy a piac hatalmasat esett, minden megváltozott. Ő és azok, akiknek bemutatta ezt a platformot, már nem tapasztalták meg a kriptográfia legjavát és már nem termeltek nyereséget.

Mohamed nem akarta megengedni, hogy barátai csalódottan és pánikban üljenek, ezért dolgozni kezdett.
Szakmai mérnöki képzésére és a számok iránti szenvedélyére támaszkodva elkezdett egy olyan stratégiát kidolgozni, amely végül azt eredményezte, hogy a portfóliójuk ismét növekedni és teljesíteni kezdett. A következő néhány hónap során ez a nyerő stratégia túlmutatott az általa használt platform képességein és megszületett az EazyBot jövőképe.
Az EazyBot-ot különleges, lenyűgöző technológia és briliáns stratégia hajtja. Ami azonban az EazyBot-ot a legkülönlegesebbé teszi számunkra, az az emberek és a problémák, amelyek megoldására készült.
Hiszünk abban, hogy a kriptográfia a jövő… és nem kell bonyolultnak lennie.
Szóval elkészült az Eazybot, mely 2022. április 1.-én piacra is került.

Alapító és CEO

Mohamed Ali

https://www.ateuzleted.hu/wp-content/uploads/2022/03/mohamed_ali.png

Kattints a képre a nagyobb mérethez!

Dokumentáció

Kereskedelmi Licence

https://www.ateuzleted.hu/wp-content/uploads/2022/03/Kereskedelmi_Licence.png

Kattints a képre a nagyobb mérethez!

A programozó “Mohamed Ali” egy zseni. Amikor 2021-ben a piac 50%-ot esett, képes volt úgy módosítani a beállításokon, hogy az emberek ne veszítsék el pénzüket a piac felfutása nélkül sem. A bot nyereséget termelt medve piac során.
(Szerk: Megjegyzem, ez tényleg így van a néhány hónapos tesztelésem alatt valóban nagyon jól működik a bot)

A piacon megjelenő összes bot közül az EazyBot az egyetlen ingyenes. Mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy tesztelje a botot, ezáltal szembesülhetünk arról, hogy az eredmények valódiak. Ezen a módon mindenki számára biztosított a hozzáférés lehetősége tőkétől függetlenül, maximum 2 coinnal.
(Szerk: Fontos megjegyeznem, hogy az ingyenes mód valóban csak tesztelés céljából van, mert a 2 coin a tapasztalataim alapján kevés számottevő eredményt elérni)

Kétségtelenül az Eazybot legjobb tulajdonsága, hogy képes nyereséget hozni MINDEN kereskedésre, Eazybot úgy lett kialakítva, hogy soha ne veszítsen és a nyereséget automatikusan visszaforgatja, tehát kamatos kamat elven működik.
(Szerk: Az eddigi tapasztalatok alapján 99.99%-os pontossággal csak nyereséggel zárt)

Csak hozzá kell adnunk a Binance vagy KuCoin walletünket API-n keresztül az Eazybot mesterséges intelligencia szoftveréhez. Mindig a kezedben lesz a pénz anélkül, hogy bárhova elküldenéd a tőkét. Ingyenesen használhatod az Eazybot-ot és kiválaszthatod mely kriptovalutákkal kereskedjen, valamint automatikusan kamatozik és passzív jövedelmet generál. Használd ki a piaci ingadozásokat, hogy automatikusan vásároljon és adjon el a bot anélkül, hogy érzelmeidre hagyatkoznál. Ez az egyetlen bot, amely képes ellenállni a 60%-os eséseknek is és nyereséget termelni.
(Szerk: Valóban medve piacon is profitot csinál a bot!)

Mi különbözteti meg az Eazybot-ot a többitől? 
✅ Nyertes kereskedési stratégia, amelyet könnyű felállítani, ajánlott, kipróbált stratégia biztosítása
✅ Tapasztaltabbaknak rengeteg beállítási lehetőség, teljesen testre szabható, de az Eazybot saját bevált stratégiát biztosít (nem is kell eltérni tőle)
✅ Pénztárca a pénztárcájában – pénzed mindig a Saját walleteden van és a tőke és nyereség is állandóan rendelkezésedre áll!
✅ Saját magunk határozhatjuk meg, mely coinokkal kereskedjen
✅ Minden nap 7/24 kereskedik,nincs szükség tapasztalatra, nem kell beavatkozni
✅ Folyamatos nyereség emelkedő és csökkenő piacokon
✅ Automatikus kereskedés, kamatos kamat
✅ Nincs tőke blokkolva és soha sem lesz scam!
✅ INGYENESEN is elindítható! (de ez inkább tényleg tesztelésre van)
✅ A tervek szerint csak nyertes ügyleteket zárnak le (99,99%-os pontossággal végrehajtva)
✅ Világszínvonalú 7/24 órás támogatás (Mohamed Ali hetente beszámol videós call keretében az előző heti eredményekről, kérdezhetünk tőle, illetve egy másik call-on a többi tulajdonos is beszél az újdonságokról, aktualitásokról. Minden héten 2 vagy 3 call)
✅ Vállalati átláthatóság és elérhetőség
✅ Elkötelezett és segítőkész közösség (A vállalat felső vezetésének létrehozott zárt csoportjának is tagja vagyok, így nincs megválaszolatlan kérdés)
✅ Nagyvonalú ajánlói jutalomterv az Eazybot ajánlása esetén
✅ INGYENES professzionális marketingeszközök a tovább ajánlani szándékozó tagok számára
Ez az Eazybot! 🤷‍♂️🎉

🗓 Hivatalos indulás: 2022. április 1.
💵 Minimális Befizetés: kb 30$ beutalás szükséges az Eazybot fiókodba a nyereség utáni fee-k miatt. Természetesen ez tőke függő, fontos, hogy mindig legyen elegendő összeg a fee-khez, melyeket minden nyereséges trade után azonnal von a rendszer (a kereskedéshez használt pénz a saját walleteden marad). Illetve, ha szeretnéd upgradelni a tagságodat, akkor az ehhez szükséges összeget is az Eazybot fiókodba kell feltölteni.
💵 Minimális Kifizetés: A saját Binance/KuCoin Walleteden van a pénzed, így minden nyereséges ügylet ott kerül realizálásra. Az Eazybot-ról csak ajánlói jutalékot kérhetsz ki USDT TRC20 hálózaton.
♻️ Befizetési lehetőségek: Fee fedezetet és tagság upgrade esetén USDT TRC20, USDT BEP20-ban utalhatsz be
💎 Ajánlott tőke a walleteden Coinonként 600$ és USDT-ben kell lennie. Tehát ha 1 coin párt állítasz be, akkor kb 600$ szükséges USDT-ben tartani a Binance vagy Kucoin-on.
🎯 Éves előfizetés is rendelkezésre áll, ezáltal kedvezményes fee-ben részesülsz, illetve több coinnal kereskedhetsz. Részletesen kicsit lejjebb. Ez nem kötelező, ingyen is használható / kipróbálható a bot.

https://www.ateuzleted.hu/wp-content/uploads/2022/09/eazybot_csomagok.png

A – fenti linken a – bemutatóban található videók angol nyelvűek!

Végére értél az Eazybot Ismertetőnek.
Lépj vissza az Eazybot Leíráshoz és nézd meg a Folyamatosan frissülő élő számla teljesítményéről készült videót.

💬 FRISS HÍREK - AKTUALITÁSOK - BESZÉLGETÉSEK A CÉGRŐL

👫 DISCORD KÖZÖSSÉGI SZERVEREMEN

ℹ️ Ha még nincs discord alkalmazásod itt töltheted le: https://discord.com/download
🔐 Ha már van discord fiókod csatlakozz szerveremhez az alábbi bannerre kattintva

🪩 Közösségi Csatornáim, melyekhez Fontos csatlakoznod!

☄️ Kövesd Youtube csatornám és csatlakozz Discord szerveremhez, ahol megtalálható minden friss hír és néhány olyan projekt is, amely a honlapon nem.
Légy tagja a közel 1000 tagot számláló Discord szerveremnek!

💵 Üzleti ajánlatok⚙️ Világszerte
https://www.ateuzleted.hu/wp-content/uploads/2019/04/img-footer-map.png

👫 Discord - Ahol Minden Megtalálható!

Discord Szerver

📹 Youtube - Minden Videó

Youtube Csatornám

📲 Telegram - Néhány infó

Telegram Csatornám

© 2023 A Te Üzleted @ Minden jog fenntartva | Nem vagyok sem befektetési, sem üzleti tanácsadó! | A feltüntetett cégek a saját álláspontomat tükrözik.

« Translate »